Kazinczy Ferenc Általános Iskola Tápiógyörgye

 

 

 

 

Honlap

Hírek események

Éves program

Tanáraink

Diákok oldala

Fotógaléria

Integráció

Minőségbiztosítás

Bíbic tanösvény

Iskolánk története

Névadónk

Szülői választmány

Dokumentumok

Impresszum

 

 

 

 

 

 

MINŐSÉGFEJLESZTÉS AZ ISKOLÁBAN

„A MINŐSÉG MAGATARTÁS ÉS ÉLETFORMA.”

 

Munkánk a Comenius I. program alapján indult 2002 szeptemberében, melynek koordinálására egy munkacsoport alakult.

Vezetője: Nagy Lászlóné

Tagjai: Gál Lajos

Kiss Gabriella

Szarvas Józsefné

Varró Gáborné

A program partnerközpontú működést jelent. Ez (ahogyan az ország összes iskolájában) nálunk is minden intézményvezetőtől és pedagógustól teljes szemléletváltást követelt. El kellett fogadnunk azt, hogy a közoktatás nem más, mint SZOLGÁLTATÁS.

Iskolánk különböző partnereknek szolgáltat. Meg kellett tehát határoznunk, hogy kik is ők. Közvetlen partnereink a következők:

Tanulók

Szülők

Fenntartó

Technikai dolgozók

Pedagógusok

Ezek után felmértük (kérdőívek, interjúk, stb. formájában), hogy mi a véleményük az iskolánkban folyó munkáról. Erre azért volt szükség, hogy kapjunk egy külső képet. Mi az, amit jól csináltunk, s mik a fejlesztendő területek.

Klienseink (partnereink) véleményét 2 évente kérdezzük meg. A köztes időben az így rendelkezésünkre álló anyagot elemezve a minőségfejlesztési csoport feladata egy olyan rövid,- közép,- és hosszú távú célok kitűzése, melynek megvalósításával pozitív változások mennek végbe az iskolában.

Végső cél a FOLYAMATSZABÁLYOZÁS képességének kialakítása. E célok eléréséhez a következő belső dokumentumok szolgáltatják az alapot:

Pedagógiai program

SZMSZ

Házirend

2004 szeptemberétől az IMIP INTÉZMÉNYI MINŐSÉGIRÁNYÍTÁSI PROGRAM) alapján tervezzük feladatainkat, amelyet az ÖMIP (ÖNKORMÁNYZATI MINŐSÉGIRÁNYÍTÁSI PROGRAM) ránk vonatkozó részeit megismerve alkottunk meg.

Az előbbi éves bontásban teljes részletességgel tartalmazza a helyi minőségpolitikát. Idézet a programból: ”Olyan tanulókat szeretnénk nevelni, akik szeretik és védik a természetet, megbízhatóak, gyakorlatiasak, kreatívak, kudarctűrők és elfogadják a másságot. Nem hangsúlyozzuk állandóan a tanulóközpontúságot, mert ez a munkánk természetéből adódik, s a gyakorlatban kell igazolódnia. A szülőket a legfőbb szövetségesünknek tekintjük, s a fenntartóra, mint minket tudatosan támogató igazi partnerre számítunk.” Partnereink véleményét legutóbb 2005 februárjában kérdeztük meg. Ezek feldolgozása során lehetőségünk nyílik majd összehasonlítást végezni a 2 évvel ezelőtti adatokkal.

Mik lehetnek a minőségfejlesztés jelei?

1. Az intézmény életébe beleépül a partneri igény-elégedettség rendszere

2. A legfontosabb partnerek (tanulók, szülők) visszaigazolják a változást

3. Az önértékelés belső igénnyé válik

A pozitív változás alapfeltétele, hogy a fent leírtakkal az iskolánkban dolgozó pedagógusok is azonosulni tudjanak. Úgy gondolom, hogy a tantestület valamennyi tagja segíti ezt a munkát. Mindannyian azon vagyunk, hogy intézményünk maximálisan megfeleljen a mai kor elvárásainak. A nevükben is szeretném megköszönni mindazok őszinte véleményét – legyen az elismerés vagy bírálat - , akiknek nem közömbös diákjaink jelene és jövője.

Valamennyiünknek kívánom, hogy a következő időszakban gyermekeink érdekében sikerüljön tovább erősítenünk azokat a dolgokat, amelyekben jók vagyunk! Hárítsuk el az olyan külső veszélyeket, az intézményünktől független negatív jelenségeket, amelyek fenyegetik munkánk eredményességét! Sikerüljön megtalálnunk azokat a lehetőségeket, amelyeket fel kellene használnunk ahhoz, hogy ne csak egy küllemében, de tartalmában is megújult iskola fogadja tanulóinkat!

Én úgy érzem, hogy itt Tápiógyörgyén a legjobb úton haladunk ennek eléréséhez.

Nagy Lászlóné MBCS vez.

 


Tanulói kérdőív értékelése: 2009. április 30.

Kedves Gyerekek!

Szeretnénk megismerni véleményeteket az iskoláról. Kérjük, figyelmesen olvassátok el az alábbi állításokat! Ha igaznak tartod a mondatot, karikázd be az  „ I ”  betűt, ha nem tartod igaznak, karikázd be az  „ N ”  betűt!

1.

Gyakran dicsérnek a tanárok                                                                                           63      68

Gyakran unatkozom az órán                                                                                            65      61

Tanáraim többsége túl szigorú                                                                                         58      71

Tanáraim elégedettek velem                                                                                            85      44

Elégedett vagyok tanáraimmal                                                                                        90      38

Problémáimat meg tudom beszélni az osztályfőnökömmel                                                98      31

Szoktam iskolai problémáimmal a DÖK képviselőihez fordulni                                         10      119

Igazságosan osztályoznak a tanáraim                                                                              99      30

Tanáraim értékelik a jó tulajdonságaimat                                                                         98      31

Megértem, amit a tanáraim magyaráznak                                                                        104    25

Jól magyaráznak tanáraink                                                                                               105    24

Szeretem a tanáraim többségét                                                                                        103    26

Félek a feleléstől                                                                                                              57      76

Részt vehetek a rám vonatkozó döntésekben                                                                  88      40

Már ütött meg tanárom                                                                                                    23      112

Jól érzem magam az osztályomban                                                                                  103    27

Vannak barátaim az osztályomban                                                                                  125    3

Osztálytársaim elfogadják az ötleteimet                                                                          78      47

Osztálytársaim segítenek a tanulásban                                                                             48      81

Hiányoznék osztálytársaimnak, ha átmennék egy másik iskolába                                   78      38

Bántalmaztak-e már iskolatársaim                                                                                   42      88

Osztályomban a jó tanuló a „menő”                                                                                45      86

Közösségi munkában részt veszek                                                                                   101    28

Jó hogy van „strigula” rendszert                                                                                      62      67

Jó hogy bevezették a piros strigulát                                                                                 114    15

A tanárok igazságosan striguláznak                                                                                 80      29

Sok szakkör közül választhatok                                                                                       100    29

Szivesen visszajövök délután is az iskolába                                                                     105    27

Örülök a kirándulásoknak                                                                                                118    11

Szeretnénk több Tápiógyörgyén kívüli programot                                                           103    26

Nehéz a házirendet betartani                                                                                           70      62

Szeretek tanulni                                                                                                               54      79

Szüleim segítenek a tanulásban                                                                                        100    31

Túl sok leckét kapok                                                                                                        59      71

Az órarendemet megfelelőnek tartom                                                                             92      40

Jól tudom használni a tankönyveimet                                                                              113    18

A tehetséges gyerekekkel foglalkoznak többet az órán                                                   54      74

A gyengébb tanulókkal kevesebbet törődnek a tanárok                                                  45      83

Szüleim beleszólnak a délutáni programjaimba                                                               80      50

Szüleim mindig megmondják, mikor menjek haza                                                          101    28

Iskolai gondjaimat megosztom szüleimmel                                                                     110    18

Szüleim többnyire a tanároknak adnak igazat                                                                 82      42

Tudok egyedül tanulni                                                                                                     116    13

Szoktam asztaliteniszezni                                                                                                50      82

Otthon nyugodt körülmények között tanulhatok                                                            115    16

Már cigiztem                                                                                                                39      88

Ismerek olyat, aki már kábítószerezett                                                                          25      100

Zaklatott-e már szexuálisan felnőtt                                                                               8        117

Zaklattak-e már szexuálisan iskolatársaid                                                                     8        120

Megfelelő a fegyelem az iskolában                                                                               55      73

Rendszeresen járok könyvtárba                                                                                  27      102

 

2. Mi a három legjobb dolog az iskolában? _ Testnevelés (35) Szakkörök szünetek (33)

_asztalitenisz (18) barátok (17) informatika (15) kirándulások (14)

3. Mi a három legrosszabb dolog az iskolában? _ strigula (28) rossz gyerekek (23)

_ verekedés, tanátok (19) koszos WC, papír, szappan hiánya szakkörök hiánya

4. Ha osztályoznod kellene iskolánkat, hányast adnál?

 1        2       3        4     5

  4        8       35      67   18

 =   3,61   %

5. Ha bármi eszedbe jutott még, amit szivesen elmondanál, írd le! 

-sok a kivételezés; WC tisztasága, több kirándulás, DSK, vetélkedők

                      6.Hány órát nézel naponta televíziót?   1-2 órát             3-4 órát           többet             

                                               86                      35                     14
7. Szoktál-e együtt tévézni a szüleiddel?                 Igen             nem

                                                                              114              19

8.Mivel töltöd a szabadidőd nagy részét: tévézés,olvasás,játék,számítógépezés,sport,egyéb:

_tévézés: 44; olvasás: 32; játék: 30; számítógépezés: 60; sport: 55

Most milyen könyvet olvasol?_ Harry Potter, Micim. Egri Cs. Történelmi könyvek

 Semmit sem olvas: 30 tanuló

Segítséged köszönjük                                           Iskolai Minőségfejlesztő Csoport

Szülői kérdőív értékelése: 2009. 
Kedves Szülők!

A kiadott szülői kérdőívekről szeretnénk egy rövid összegzést adni. A visszaküldött kérdőívek száma 74, ami harmada a kiadottaknak (218). Az Önök válaszai szerint pozitív irányban változtak a következők:

Tiszta gondos környezet, 44

Felszereltség 38

Információ gyermeke magatartásáról 36

 

74 válaszadóból változatlanul jónak tartják a következőket

Biztonságos alapkészségek nyújtása 44

Gyerekközpontúság 43

Gyereke iskolaszeretete 40

 

Negatív irányba változott.

(Szomorúnak tartjuk azt, hogy a pedagógusoknak semmi joga nincs az iskola területén kívül a fegyelmezésre!)

Tanulóink órai magatartása 36

Tanárok fegyelmezési módszere 22

Rendre és fegyelemre nevelés 22

Szülők otthoni felelősségvállalása 17

 

Az önök véleménye szerint a három legjobb dolog az iskolában:

Pedagógusok pozitív hozzáállása

Szakkörök

Szép környezet, tisztaság

 

Három legrosszabb:

Fegyelmezetlenség

Fegyelmezési eszközök hiánya

Problémás tanulók

 

Az iskolánkban alkalmazott értékelési rendszerrel 53 fő elégedett. 21-en a szöveges értékelést nem tartják jónak, azt egyszerűsítenék, vagy ismét osztályozásra váltanák.

A nyílt napokat tekintve szomorúan vettük tudomásul, hogy 33-an nem tartják fontosnak az azon való részvételt.

Iskolánkra kapott osztályzatok a következőképpen alakultak:

Elégtelent 2, elégségest 7, közepest 20, jót 20, jelest 15-től kaptunk. Átlag: 3,64

 

Válaszaikat még egyszer megköszönjük. Bízunk abban, hogy a legközelebbi, 2011-es kérdőívből minél több kerül vissza hozzánk, így nagyobb rálátásunk lesz az Önök véleményére.

Ha észrevételük van, most jelezzék az osztályfőnöknek. Kérjük az SZMK vezetőit, konzultáljanak a szülőkkel az elhangzottakról, és ha javaslatuk, ötletük van, forduljanak hozzánk bátran. Köszönjük a figyelmüket!

                                                                               Üdvözlettel        MBCS

Ollózások a gyerekek kérdőíveiből (2003.)

 

 

 

 


 

Ollózások a szülők kérdőíveiből (2003.)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

2011. június Szülői kérdőív értékelése

108 kiadott kérdőívből 73 érkezett vissza (40%)

 

Ön szerint megvalósulnak-e az alábbiak iskolánkban?

Kérjük válasszon!

 

Igen

Nem

Részben

Szeretetteljes bánásmód

32

4

35

Nyitottság

42

4

26

Demokratikus szellemű iskola-vezetés

31

6

31

Szülőkkel való jó kapcsolat

43

3

26

Fegyelem a tanórákon

28

12

31

Fegyelem a szünetekben

14

20

37

Rendre és fegyelemre nevelés

43

9

22

Biztonságos alapkészségek nyújtása

35

6

29

Gyengébb képességűek fejlesztése

51

3

18

Tehetséges tanulók fejlesztése

41

7

19

Problémás gyerekek kezelése

26

16

27

Középiskolába való felkészítés

36

4

27

Tanulók képesség szerinti terhelése

37

9

26

Korszerű tanítási módszerek

38

12

17

Megfelelő tájékoztatás gyermekem előmeneteléről

50

10

11

 

 

Kérjük, hogy a következőkre szöveges válaszokat adjon!

Mi a három legjobb dolog az iskolában? tanítási módszerek (10) kamera (10)

 tanár – szülő kapcsolat (6) fejlesztés (6) kirándulások (6)

 nyitottság (5) vetélkedő, versenyek, fegyelem, büfé, biztonság, DÖK, csoportbontás, tisztaság, tanulás, fogadóóra, alma, nyílt nap, étkeztetés

Mi a három legrosszabb dolog az iskolában? fegyelem hiánya (26)

 illemhely (6) szakkörök hiánya (4) szüneti felügyelet hiánya (4)

 verekedés (4) agresszió (4)

 Milyen lehetőségei vannak az iskolának, amelyeket nem használ ki?

 mozdulj ki (7)   iskolai sport (5) külön csoportba tenni a problémás tanulókat, 2-3. szint kihasználatlansága, tehetséggondozás hiánya, lift kihasználatlansága, közös programok


Az ön ÉRTÉKRENDJÉBEN hol helyezkednek el a következő fogalmak?

Számozással rangsorolja!

  

Anyagi jólét

2

Műveltség

3

Tudás

2

Siker

5

Család

1

  

Kizárólag tájékozódás céljából szeretnénk felmérni a szülők iskolai végzettségét.
A válaszadás itt is teljesen önkéntes.

 

 

Apa

Anya

8 általánosnál kevesebb

-

-

Általános iskola 8 osztály

10

10

Szakmunkásképző

36

34

Érettségi

15

13

Főiskolai végzettség

2

12

Egyetemi végzettség

1

-

 

Ha osztályoznia kellene az iskolában folyó nevelő-oktató munkát, mennyire értékelné?

1      2      3      4      5

-       3      17    34    19

 

Válaszait köszönjük!

Iskolai Minőségbiztosítási Csoport

Tanulói kérdőív értékelés 2011. április 28.

 
Mérési eredmények 2010-2011.

 
1.

                                                                                               I                     N

Gyakran dicsérnek a tanárok                                                  95                   57

Gyakran unatkozom az órán                                                   71                   86

Tanáraim többsége túl szigorú                                                51                   100

Tanáraim elégedettek velem                                                    104                 48

Elégedett vagyok tanáraimmal                                                 126                 27

Problémáimat meg tudom beszélni az osztályfőnökömmel       120                 34

Igazságosan osztályoznak a tanáraim                                      110                 39

Tanáraim értékelik a jó tulajdonságaimat                                  123                 27

Megértem, amit a tanáraim magyaráznak                                 112                 36

Jól magyaráznak tanáraink                                                      110                 45

Szeretem a tanáraim többségét                                               119                 33

Már ütött meg tanárom                                                           25                   128

Osztálytársaim segítenek a tanulásban                                     71                   84

Bántalmaztak-e már iskolatársaim                                           58                   96

Osztályomban a jó tanuló a „menő”                                        54                   99

Szeretnénk több Tápiógyörgyén kívüli programot                   137                 15

Jól ismerem a házirendet                                                        113                 40

Szeretek tanulni                                                                     78                   74

Szüleim segítenek a tanulásban                                               128                 27

Iskolai felszerelésem legtöbbször hiánytalan                            92                   63

Szüleim beleszólnak a délutáni programjaimba                         63                   87

Szüleim mindig megmondják, mikor menjek haza                    102                 41

Szüleim többnyire a tanároknak adnak igazat                           107                 45

Szüleim többnyire nekem adnak igazat                                    75                   78

Otthon nyugodt körülmények között tanulhatok                      139                 13

Már cigiztem                                                                         34                   120

Ismerek olyat, aki már kábítószerezett                                    33                   120

Zaklatott-e már szexuálisan felnőtt                                          14                   135

Zaklattak-e már szexuálisan iskolatársaid                                 9                     145

Megfelelő a fegyelem az iskolában                                          78                   77

Fegyelmezetlenkedő társaim zavarnak az órán                         102                 52

Fegyelmezetlenkedő tanulók megfelelő büntetést kapnak          89                   66

  
2. Mi a három legjobb dolog az iskolában?

1.     Testnevelés óra 37

2.     Tanáraink 36

3.     Tanulás, szünetek, barátok 21

4.     Kirándulás, Tanórák 18

5.     Szakkörök, bulik 16

6.     Programok 15

7.     Számítógép terem 14

8.     Büfé 13

9.     DÖK 10

 

3. Mi a három legrosszabb dolog az iskolában?

1.     Nem lehet az emeletre menni 39

2.     Verekedés, rossz gyerekek 36

3.     Órai fegyelmezetlenség 25

4.     Fűtés hiánya, csúnya beszéd, WC állapota 13

 

4. Ha osztályoznod kellene iskolánkat, hányast adnál?

 

               1             2             3             4         5

%                           9             30            43       18

5. Hány órát tanulsz naponta?

 
           Semennyit           fél órát                 1-2 órát         még többet

%               2                      26                         54                   18

6. Most milyen könyvet olvasol?

Nem olvas 34 tanuló

A többség csak a kötelezőt olvassa

 

Segítséged köszönjük                          Iskolai Minőségfejlesztő Csoport

 

 

<< vissza a lap tetejére

 

     

2004 © Kazinczy Ferenc Általános Iskola Tápiógyörgye   -   Minden jog fenntartva!