|
Letölthető dokumentumok:
HÁZIRENDÜNK
tanulói jogviszonyra
vonatkozó rendelkezéseit tartalmazza a magasabb jogszabályok alapján
Tartalomjegyzék:
1. A házirend célja, feladata, hatálya, nyilvánossága
2. A tanulók egészségének, testi épségének megőrzését
szolgáló szabályok
3. A tanulók közösségei
4. A tanulók és a szülők tájékoztatása
5. Az iskola működési rendje
6. Ki léphet be az iskolába?
7. A tanulók feladatai saját környezetük rendben
tartásában >>
8. A nevelői felügyelet rendszere
9. Az iskola dolgozóinak és tanulóinak egymáshoz való
viszonya, viselkedési normáik
10. A tanulók mulasztásának igazolása
11. Tanórán kívüli foglalkozások
12. Az iskola létesítményeinek, eszközeinek egyéni
vagy csoportos használata
13. A tanulók jutalmazása
14. A tanulóval szembeni fegyelmező intézkedések
15. Az iskola tanuláshoz nem szükséges dolgok
behozatala az iskolába
16. A továbbtanulás segítése
17. A szociális támogatás megállapításának és
felosztásának elvei >>
18. A tanulók tantárgyválasztásával, annak
módosításával kapcsolatos eljárások
19. A házirend elfogadásának és módosításának
szabályai
20. Záró rendelkezések
1. A házirend célja,
feladata, hatálya, nyilvánossága
A
Házirend állapítja meg a tanulói jogok
és kötelességek gyakorlásával,
valamint az iskola munkarendjével kapcsolatos
rendelkezéseket.
A
Házirendbe foglalt előírások célja
biztosítani az iskola törvényes
működését, az iskolai nevelés és
oktatás zavartalan megvalósítását,
valamint a tanulók iskolai közösségi
életének megszervezését.
A
Házirend elfogadása és
jóváhagyása
Az
iskolai Házirendet az iskolai
diákönkormányzat dátum napján tartott
ülésén megtárgyalta, és a benne
foglaltakkal egyetértett.
Kelt: 2005. január 11. Miskolczi Fruzsina iskolai diákönkormányzat vezetője
Az
iskolai Házirendet az iskolai Szülői Választmány Vezetősége dátum napján
tartott ülésén megtárgyalta, és a benne foglaltak minden pontjával
egyetértett.
Kelt: 2005. január 17. Páldiné Szarka
Lívia a Szülői Választmány elnöke
Az
iskolai Házirendet az iskola nevelőtestülete dátum napján tartott ülésén
elfogadta.
Kelt: 2005. január 31. Nagy Zoltán az iskola igazgatója
A
Kazinczy Ferenc Általános Iskola
Házirendjét Tápiógyörgye
Önkormányzatának Képviselő-testülete
dátum napján tartott ülésén
jóváhagyta.
Kelt: 2005. március 8. Varró István polgármester
A
Házirend hatálya
A
Házirend előírásait be kell tartani az
iskolába járó tanulóknak, a tanulók
szüleinek, az iskola pedagógusainak és más
alkalmazottainak.
A
Házirend előírásai azokra az iskolai és
iskolán kívüli, tanítási időben,
illetve tanítási időn kívül szervezett
programokra vonatkoznak, melyeket a Pedagógiai Program
alapján az iskola szervez, és amelyeken az iskola
ellátja a tanulók felügyeletét.
A
tanulók az iskola által szervezett iskolán kívüli rendezvényeken is
kötelesek megtartani a Házirend szabályait.
A
Házirend nyilvánossága
A
Házirend előírásai nyilvánosak, azt minden érintettnek (tanulónak, szülőnek,
valamint az iskola alkalmazottjainak) meg kell ismernie.
A
Házirend egy-egy példánya megtekinthető: az iskola
portáján, az iskola irattárában, a
községi könyvtárban, az iskola nevelői
szobájában, az iskola igazgatójánál
és helyettesénél, az
osztályfőnököknél, a Szülői
Választmány elnökénél, az iskola
honlapján.
A
Házirend egy példányát – a
közoktatási törvény előírása
szerint – az iskolába történő
beiratkozáskor a szülőnek át kell adni.
Az
újonnan elfogadott, vagy módosított
Házirend előírásairól minden
osztályfőnöknek tájékoztatni kell a
tanulókat osztályfőnöki órán, a
szülőket szülői értekezleten. A Házirend
rendelkezéseinek a tanulókra és a szülőkre
vonatkozó szabályait minden tanév elején az
osztályfőnököknek meg kell beszélniük a
tanulókkal osztályfőnöki órán, a
szülőkkel szülői értekezleten.
A
Házirendről minden érintett
tájékoztatást kérhet az iskola
igazgatójától,
igazgatóhelyettesétől, valamint az
osztályfőnököktől a nevelők fogadó
óráján, vagy előre egyeztetett időpontban.
Vissza a lap tetejére
2. A tanulók egészségének,
testi épségének megőrzését szolgáló szabályok
A
tanuló kötelessége, hogy: óvja saját
és társai testi épségét,
egészségét, elsajátítsa és
alkalmazza az egészségét és
biztonságát védő ismereteket. Betartsa, és
igyekezzen társaival is betartatni az
osztályfőnökétől, illetve a nevelőitől hallott, a
balesetek megelőzését szolgáló
szabályokat. Azonnal jelentse az iskola valamelyik
dolgozójának, ha saját magát,
társát, vagy másokat veszélyeztető
helyzetet, tevékenységet, illetve valamilyen
rendkívüli eseményt (pl.: természeti
katasztrófát, tüzet, robbantással
történő fenyegetést), vagy balesetet észlel.
Védje iskolánk és tágabb
környezetünk épített és
természeti értékeit, mert ezek
mindannyiunk hosszú távú biztonságát
és nyugalmát szolgálják.
A
baleset esetén teendő intézkedések: az
észlelés után azonnal jelenteni a
legközelebbi felnőttnek – szükség esetén
az orvos, vagy a mentők sürgős értesítése
– a sérültnek felnőtt általi gondozása,
felügyelete az orvos megérkeztéig – a
sérült szülőjének
értesítése - amennyiben mozgásképes
a beteg, az orvoshoz kell kísérni (felnőtt
kíséretében) – a balesetről 24
órán belül a felelős felnőtt személy (a
felügyeletéért felelős nevelő, vagy a felnőtt
tanú) baleseti jegyzőkönyvet állíttat ki az
iskolatitkár irodájában.
Azonnal jelentse az iskola valamelyik nevelőjének –
amennyiben ezt az állapota lehetővé teszi – ha
rosszul érzi magát, vagy megsérült.
Megismerje az épület kiürítési
tervét, és részt vegyen annak
évenkénti gyakorlatában. Rendkívüli
esemény (pl.: természeti katasztrófa, tűz,
robbantással történő fenyegetés)
esetén pontosan betartsa az iskola felnőtt dolgozóinak
utasításait, valamint az épület
kiürítési tervében szereplő
előírásokat.
A
testnevelési órákra, sportfoglalkozásokra
vonatkozó különös szabályok:
A
tanuló a tornateremben csak pedagógus
felügyeletével tartózkodhat. A
sportfoglalkozásokon a tanulónak az utcai (iskolai)
ruházat helyett sportfelszerelést (tornacipő, edzőcipő,
trikó, tornanadrág, tornadressz, melegítő) kell
viselniük. A sportfoglalkozásokon a tanulók nem
viselhetnek karórát, gyűrűt, nyakláncot,
lógó fülbevalót. A tornaterem
használatának fontos szabálya, hogy a
testnevelés órát éppen befejező csoport a
tanóra végét jelző csengetéskor elhagyja az
öltözőt, helyet adva a következő csoportnak arra, hogy
az óra kezdetére átöltözhessen,
és hogy a csoportok találkozását a szűk
öltözőben megakadályozzuk.
A
tanulók rendszeres egészségügyi
felügyeletét és ellátását az
intézményben iskolaorvos és védőnő
biztosítja.
Az
iskolaorvos (a község egyik háziorvosa egyúttal) nem tartózkodik az
iskolában, a hivatalos rendelési idő alatt a tanulók háziorvosukat
kereshetik fel.
Az
iskolaorvos elvégzi – vagy szakorvos
részvételével biztosítja – a
tanulók egészségi állapotának
ellenőrzését, szűrését az alábbi
területen: fogászat évi egy alkalommal, a
kötelező védőoltások előírás szerint.
Szemészeti-hallás-vérnyomás-belgyógyászati-testsúly-tartás-vizsgálatok
és a fizikai állapot mérése évente
egy alkalommal.
Az
iskolai védőnő hetente megjelenik az iskolában,
saját, - az igazgatóval egyeztetett - ütemterve
szerint elvégzi a tanulók higiéniai,
tisztasági szűrővizsgálatát, és az
osztályfőnökökkel egyeztetett időpontban
tájékoztató-felvilágosító
előadást tart a tanulóknak. Minden évben szerepel
a szexuális felvilágosítás, a helyes
fogamzásgátlás, a fertőző betegségek, a
veszélyes élvezeti cikkek, a drogokkal kapcsolatos
tudnivalók, valamint az egészséges
életmód és a helyes, korszerű
táplálkozás témaköre a megfelelő
évfolyamok számára.
Az
orvosi vizsgálatokon való részvétel minden
tanuló számára kötelező. A vizsgálaton
való részvételtől csak a szülő által
bemutatott, az adott vizsgálat máshol történt
elvégzéséről tanúskodó orvosi
igazolás mentesíthet.
A
szülő két nappal az orvosi vizsgálat előtt
írásbeli tájékoztatást kap erről a
tanuló üzenőfüzete által. Amennyiben a
szülő a fenti vizsgálatok elvégzését
gátolja, vagy megakadályozza, az iskola ezt a
tényt jelenti a helyi családsegítő
szolgálatnak.
Az
iskolaorvos által javasolt egészségügyi beavatkozásokat a szülőnek joga van
bárhol elvégeztetni. Fontos, hogy a tanuló a helyi orvosi kontrollt ne
kerülhesse el.
Az
iskola területén minden tanulónak tilos a dohányzás. A felnőttek csupán a
dohányzásra kijelölt helyen dohányozhatnak.
A
dohányzóhelyeket az iskola igazgatója jelöli ki.
Az
iskolai büfé reggel ¾ 8-ig és az
óraközi szünetek időtartama alatt
szolgálja ki a tanulókat. A büfében nem
árulnak szénsavas italokat és zsírban
kisütött élelmiszeripari termékeket.
Törekszünk viszont az egészséges
élelmiszerek arányának és
választékának bővítésére.
Az
iskolában plakátot, vagy hirdetést csak a faliújságra szabad kitenni. A
nevelőtestületen kívüli személynek ezt csak az iskola bélyegzőjével ellátva
lehet megtenni, amelyet az igazgatóság engedélyez.
Vissza a lap tetejére
3. A tanulók közösségei
Az
osztályközösség
Az
azonos évfolyamra járó, közös
tanulócsoportot alkotó tanulók
osztályközösséget alkotnak. Az
osztályközösség élén – mint
pedagógus vezető – az osztályfőnök áll.
Az osztály tanulói maguk közül – az
osztály képviseletére , valamint
közösségük munkájának
szervezésére – az alábbi
tisztségviselőket választják meg: DÖK
osztálytitkár, DÖK osztálytitkár
helyettes.
A
diákkörök
Az
iskolában a tanulók igényeinek,
érdeklődésének
kielégítésére diákkörök
működnek. A diákkör lehet szakkör,
érdeklődési kör, önképzőkör,
sportkör, énekkar, művészeti csoport, stb.
Diákkör létrehozására javaslatot tehet
az iskola igazgatójának az adott tanévet megelőző
tanév végéig bármely tanuló,
szülő, nevelő, a diákönkormányzat vezetője, a
szülői vezetők bármelyike. A javasolt diákkör
létrehozásáról minden tanév első
munkaértekezletén – az adott lehetőségek
figyelembevételével – a
tantárgyfelosztás és a munkaterv
elfogadásakor a nevelőtestület dönt. A
diákkört nevelő, szülő, vagy az iskola
igazgatója által felkért nagykorú
személy vezeti.
Diákkört önkéntes alapon létrehozhatnak
– a szülők írásbeli engedélyével
– az iskola tanulói is. Az így létrehozott
diákkör munkáját – a
diákkör által felkért – nagykorú
személynek kell segítenie. A diákkör
megalakulását az iskola igazgatójának is be
kell jelenteni, és a diákok
működésének helyszínét, idejét
és egyéb feltételeit vele egyeztetni kell. A
felnőtt segítő személyével kapcsolatban be kell
szerezni az iskola igazgatójának
egyetértését.
A
diákkörbe a tanulóknak a tanév elején
kell jelentkezniük, és foglalkozásain a tanév
végéig részt kell venniük. A
tanuló joga, hogy bármely diákkör
megalakítását kezdeményezze, a
foglalkozásokra jelentkezzen. A felvételről a
foglalkozás vezetője dönt.
Az
iskolai diákönkormányzat
A
tanulók és a tanulóközösségek
érdekeinek képviseletére, a tanulók
tanórán kívüli, szabadidős
tevékenységének segítésére az
iskolában diákönkormányzat működik. Az
iskolai diákönkormányzat
tevékenységét az osztályokban
megválasztott DÖK osztálytitkárokból
álló vezetőség irányítja.
A
diákönkormányzat munkáját az iskola
igazgatója által megbízott nevelő segíti.
Az iskolai diákönkormányzat
képviseletét az iskolai
diákönkormányzatot segítő nevelő látja
el. A diákönkormányzatot megillető
javaslattételi, véleményezési és
egyetértési jog gyakorlása előtt a
diákönkormányzatot segítő nevelőnek ki kell
kérnie az iskolai diákönkormányzat
vezetőségének véleményét.
Az
iskolai diákközgyűlés
k t
Tanévenként legalább egy alkalommal iskolai
diákközgyűlést kell összehívni. A
diákközgyűlés
összehívásáért az iskola
igazgatója a felelős.
Az
iskolai diákközgyűlésen az iskola minden
tanulójának joga van részt venni. A
diákközgyűlésen a
diákönkormányzatot segítő nevelő, valamint a
diákönkormányzat gyermekvezetője beszámol az
előző diákgyűlés óta eltelt időszak
munkájáról, valamint az iskola igazgatója
tájékoztatást ad az iskolai élet
egészéről, az iskolai munkatervről, a tanulói
jogok helyzetéről és
érvényesüléséről, az iskolai
Házirendben meghatározottak
végrehajtásána
apasztalatairól.
Vissza a lap tetejére
4. A tanulók és a szülők
tájékoztatása
A
tanulókat az iskola egészének
életéről, az iskolai munkatervről, az aktuális
tudnivalókról az iskola igazgatója az iskolai
diákönkormányzat vezetőségi
ülésén – félévenként, a
diákközgyűlésen évente egyszer az
aulában elhelyezett hirdetőtáblán folyamatosan
tájékoztatja.
Az
osztályfőnök osztályfőnöki órákon
folyamatosan tájékoztatja a tanulókat az iskolai
élet aktuális tudnivalóiról. A
tanulót és a tanuló szüleit a tanuló
fejlődéséről, egyéni
haladásáról a nevelők folyamatosan szóban
és a tájékoztató füzeten (ellenőrző
könyvön) keresztül írásban
tájékoztatják.
A
tanulók kérdéseiket,
véleményüket, javaslataikat szóban, vagy
írásban egyénileg, vagy választott
képviselőjük, tisztségviselőjük
útján közölhetik az iskola
igazgatójával, nevelőivel, az iskolai Szülői
Választmánnyal.
A
szülőket az iskola egészének életéről,
az iskolai munkatervről, az aktuális feladatokról az
iskola igazgatója a szülői szervezet
munkaközösségi választmányi
ülésén minden félév elején, a
Faluújság oldalain évi öt alkalommal, az
Iskolaújságban (amennyiben megjelenik) évi egy
alkalommal, az osztályfőnök az osztályok szülői
értekezletén tájékoztatja.
A
szülőket a nevelők a tanulók egyéni
haladásáról az alábbi módon
tájékoztatja az iskola: szóban, a
családlátogatáson, a szülői
értekezleten - egyénileg - a szülői
fogadóórán, a nyílt tanítási
napon, a tanuló értékelésére
összehívott megbeszélésen,
írásban a tájékoztató füzetben,
az első-negyedik évfolyamon a félévi és a
tanév végi értékelő lapokon. (a
2004/2005-ös tanévtől felmenő rendszerben)
A
szülői értekezletek és a nevelői
fogadóórák időpontjait tanévenként
az iskolai munkaterv tartalmazza.
A
szülők kérdéseiket, véleményüket,
javaslataikat szóban vagy írásban
egyénileg, vagy választott képviselőjük,
tisztségviselőjük útján közölhetik
az iskola igazgatóságával, nevelőivel vagy a
Szülői Választmánnyal.
Vissza a lap tetejére
5. Az iskola működési
rendje
Az
iskola épületei szorgalmi időben hétfőtől péntekig reggel fél 7-től délután
18 óráig vannak nyitva.
Az
iskolában tartózkodó gyermekek
felügyeletét az iskola reggel fél 8-tól a
tanítási órák végéig, illetve
a délutáni foglalkozások idejére
biztosítja.
Az
iskolában a tanulónak reggel 7. 30 és 7. 45
óra között kell megérkezniük. Ha valaki
korábban érkezik, az aulában, vagy az udvaron
várakozik.
7
órától 7 óra 30 percig rendész
és hivatalsegéd ügyel a tanulókra, 7
óra 30 perctől nevelői ügyelet lép életbe. A
tantermekbe 7 óra 30 perckor mehetnek be a tanulók. 7
óra 45-től 7 óra 55-ig csendes
felkészüléssel töltik az időt úgy, hogy
a tantermet nem hagyhatják el.
Az
iskola biztonságára és rendjére iskolai
rendész ügyel. Munkaideje 7 órától 14
óráig tart, ezen kívül az iskola egyéb
rendezvényeinek biztonságát is szavatolja. A
renddel és biztonsággal kapcsolatos
utasításainak az iskola tanulói engedelmeskedni
tartoznak. Az iskola területére tanítási idő
alatt csak azokat engedi be, akik a belépésre előzetesen
az iskola igazgatójától erre engedélyt
kaptak. A szülők csak a pedagógussal történt
előzetes egyeztetés alapján jöhetnek be az
iskolába. Kivételt képeznek az olyan
rendezvények, amelyekre a szülőket hivatalosan
meghívták, illetve a rendezvény sikeres
lebonyolításában - nevelői
felkérésre - segítenek.
A
tanulóknak a tanórai, a napközis és a
tanórán kívül foglalkozások
befejezése után a legrövidebb időn belül
és a legrövidebb úton el kell távozniuk az
iskolából. Az iskola tanulók iránti
felelőssége a tanulónak az iskolakapun
történő kilépése után megszűnik, a
szülői felelősség viszont életbe lép. Az
iskola – amennyiben a szülő írásban nem
kéri a tanuló felügyeletét az
iskolától a kíséret
megérkezéséig – a tanulót a
foglalkozások után hazaküldi.
Az
iskolában a tanítási órák és
az óraközi szünetek rendje a következő:
|
0. óra |
7.00
- 7.45 |
(kivételes
esetben) |
|
1. óra |
7.55
- 8.40 |
|
|
2. óra |
8.50
- 9.35 |
|
|
3. óra |
9.55
- 10.40 |
|
|
4. óra |
10.50
- 11.35 |
|
|
5. óra |
11.45
- 12.30 |
|
|
6. óra |
12.35
- 13.20 |
|
Az
alsó tagozatos tanulók az óraközi szünetben –amennyiben az idő engedi- az
udvaron tartózkodnak, és az udvaron történő sorakozás után az ügyeletes
nevelő jelzésére csoportosan vonulnak tantermeikbe. Rossz idő esetén a
folyosón tartózkodnak, ill. az aulában maradhatnak. A fölső tagozatos
tanulóknak is ajánlott az udvari tartózkodás, de ezt ők szabadon
eldönthetik.
A
szünet végét jelző dallamjel hallatán nyomban a következő tanórájuk ajtaja
előtt sorakoznak, és a nevelő engedélyével vonulnak be az osztályterembe.
A
felsős szaktantermeket a nevelők a szünet időtartamára kulcsra zárják.
Az
alsó tagozatos tanulók nem tartózkodhatnak a
felsős iskolarészen, a fölső tagozatosak pedig nem mehetnek
át az alsós iskolarészbe. Ez alól
kivételt egyes csoportos foglalkozások, illetve
személyre szóló alkalmi nevelői engedély
képez. Az aula alsó része közös
tartózkodási hely, az aula emeleti része a felső
tagozaté, az alsós fiúk kizárólag a
WC használata esetén közlekedhetnek ott, a
legrövidebb úton a WC-ig és vissza.
A
tanuló tanítási idő alatt az iskola
területét csak indokolt esetben, a szülő
írásbeli kérésére az
osztályfőnöke (távolléte esetén az
igazgatóhelyettes), vagy a részére
órát tartó szaktanár írásos
engedélyével (kilépő cédula) hagyhatja el.
Rendkívüli esetben –szülői kérés
hiányában- az iskolából való
távozásra az igazgató, vagy helyettese adhat
engedélyt.
A
tanulók távozását az iskola
területéről a nevelők csak írásos
kilépővel engedélyezhetik. A kilépőt a
tanulónak távozáskor le kell adni a portán.
Tanítási napokon a hivatalos ügyek
intézése az iskolatitkári irodában
történik 8.00-12.00 ill. 13.00-16.00 óráig. A
felsős tanulócsoportok felelősek az
öltözőszekrényük rendjéért, az
őszi-téli-tavaszi-nyári szünetek előtti
utolsó napon a szekrényt teljesen ki kell
üríteni.
Az
iskola a tanítási szünetekben a hivatalos ügyek
intézésére külön ügyeleti rend
szerint tart nyitva. Az ügyeleti rendet az igazgató
határozza meg, és azt a szünet megkezdése
előtt a tanulók és a nevelők tudomására
hozza.
A
tanulók az iskola létesítményeit, helyiségeit csak valamelyik nevelő
felügyeletével használhatják. Ez alól felmentést csak az iskola igazgatója
adhat.
Az
iskolai diákönkormányzat, ill. az
osztályközösségek által szervezett
szabadidős rendezvényekre (diszkó,
klubdélután stb.) az iskola tanulóin
kívül csak az előre az iskola
igazgatóságán bejelentett szervezőmunkát
segítők jöhetnek be. A tanévnyitó és a
tanévzáró ünnepélyre minden
szülő, barát és érdeklődő bejöhet. A
farsangi bál nyitott, a belépők a rendész, a
polgárőrség és a szervező szülők
biztosítása mellett vehetnek részt a
rendezvényen, amennyiben az intézmény
sajátos jellegéhez és szabályzatához
alkalmazkodnak, azt betartják, viselkedésükkel az
iskola rendjét, nyugalmát nem zavarják. Amennyiben
igen, a rendész a szervezők segítségével
eltávolítja a rendbontó(ka)t.
Az
iskola tagozatainak közös zenés rendezvényein a felügyeletet a rendezvény
teljes időtartama alatt az iskola pedagógusai gyakorolják, nekik az erre a
feladatra felkért szülők segítenek.
Az
iskola tanulói az iskola hivatalos ünnepségein
(tanévnyitó-tanévzáró-nemzeti
ünnep) ünnepi öltözetben jelenjenek meg
(sötét nadrág, vagy szoknya, fehér ing, vagy
blúz).
Vissza a lap tetejére
6. Ki léphet be az
iskolába?
Az
iskola épületében az iskolai dolgozókon
és a tanulókon kívül csak a hivatalos
ügyet intézők tartózkodhatnak, illetve azok, akik
erre előzetes egyeztetés alapján az iskola
igazgatójától, illetve az iskola valamelyik
pedagógusától engedélyt kaptak. Az
engedély tényét az iskolai rendésznek
szóban tudomására kell hozni – az
engedélyezett időpont megjelölésével.
Az
iskola területére belépni akarókat a rendész feltartóztatja, indokolt
esetben az igazgató engedélyét kéri számára a belépésre.
Az
iskola épületébe érkező szülők, ill.
idegenek belépését az iskolai rendész
ellenőrzi. Az iskolába érkező szülőket,
vendégeket a portaszolgálatot is ellátó
rendész nyilvántartja, be –és
kilépésük idejét feljegyzi.
Az
iskolába való belépésre valamely oknál fogva engedélyt kapott vendégek,
szülők az engedélyezett ügy elintézése után a lehető legrövidebb időn belül
és a legrövidebb úton kötelesek elhagyni az iskola épületét.
Iskolánk volt tanulói akkor jöhetnek be az iskolába tanítási idő alatt, ha
értük egy nevelő felelősséget vállal, előzetes egyeztetés alapján a
rendésznek időben leadja az általa fogadni kész volt tanulónk nevét.
Az
iskola területére szorgalmi idő alatt a fenntartó önkormányzat
vezetői-tagjai, a társintézmények vezetői és pedagógusai, a szülői
választmány vezetőségi tagjai, az iskolaorvos, a védőnő, a körzeti
megbízott, munkavégzés esetén a GAMESZ technikai dolgozói bármikor
beléphetnek.
Vissza a lap tetejére
7.
A tanulók feladatai saját környezetük rendben
tartásában, a tanítási órák,
az iskolai rendezvények
előkészítésében
Az
iskola épületeit, helyiségeit rendeltetésüknek megfelelően kell használni.
Az iskola helyiségeinek használói felelősek:
az
iskola tulajdonának megóvásáért, védelméért
az
iskola rendjének, tisztaságának megőrzéséért,
tűz
–és balesetvédelmi, valamint a munkavédelmi szabályok betartásáért,
az
iskola szervezeti és működési szabályzatában, és
a
Házirendben megfogalmazott előírások betartásáért
Minden tanuló feladata, hogy az iskola rendjére,
tisztaságára vigyázzon, ne szemeteljen, erre
társait is figyelmeztesse, maga és társai
után az iskola udvarán és helyiségeiben
rendet hagyjon. Aki feltűnően szemetel (magot hoz az iskola
területére ), az kötelezhető arra, hogy az
általa beszemetelt területet feltakarítsa. Az
osztálytermet annak elhagyása előtt a nevelő
tisztasági szempontból ellenőrzi. Amennyiben szemeteltek,
a szemetet, a táblakréta maradványokat a
tanulókkal összegyűjteti és a
szeméttárolóba helyezteti.
Iskolánk belső tereinek, udvarának és a minket
körülvevő községi tereknek
környezetvédelmi és természeti
értékeit minden tanulónak és minden felnőtt
dolgozónak ismerni és védelmezni kell.
Iskolánk különös gonddal figyeli, segíti,
gyarapítja és óvja mindazt, ami a környezeti
állapot fenntarthatóságát
szolgálja.
Az
iskolában az alábbi tanulói felelősök működnek:
-
osztályonként két hetes,
A
hetesek megbízása egy hétre szól. A heteseket az osztályfőnök jelöli ki. A
hetesek feladatai:
gondoskodnak a tanterem megfelelő
előkészítéséről a tanórákra
(tiszta tábla, kréta, stb. – az órát
tartó nevelő utasításai szerint)
a
tanóra kezdetén – tanári utasításra - a termet kiszellőztetik
a
teremből a tanulókat a szünet időtartamára kiküldik
Az
alsó tagozatban a szünetben a hetesek az osztályban maradnak, a fölső
tagozatban a hetesek ügyelnek az osztályterem előtti sorakozó rendjére.
Az
óra kezdetén a nevelő megérkezéséig felügyelnek az óra rendjére, a
fegyelmezetlen tanulókat figyelmeztetik
Az
órát tartó nevelőnek jelentik a hiányzó tanulókat
Ha
az órát tartó nevelő 5 perc
várakozás után nem érkezik meg,
értesítik az igazgatóságot
Az
óra végén a táblát letörlik, ha
kell, felrakatják a székeket, ellenőrzik a terem
rendjét, tisztaságát
Iskolánkban a tanulók udvari, folyosói és kapuügyeletet nem látnak el.
Az
egyes tanítási órákon – a
tanulók önkéntes jelentkezése alapján-
különféle tantárgyi felelősök
segítik a tanórai munka
lebonyolítását, a tanulók
felszerelésének és házi feladatának
ellenőrzését, az órához
szükséges eszközök
biztosítását. Ilyen tantárgyi felelős
lehet: leckefelelős, pontozó, szertáros,
térképfelelős stb.
Az
egyes tanórán kívüli iskolai
rendezvények előkészítésében,
lebonyolításában, lezárásában
a rendezvény megszervezéséért felelős
tanulóközösség tagjainak közre kell
működniük. A tanórán kívüli iskolai
rendezvényekért felelős
tanulóközösségek tagjait a
rendezvényért felelős tanár bízza meg.
Vissza a lap tetejére
8. A nevelői felügyelet
rendszere
Az
iskola rendjére óraközi szünetekben és a
tanórák megkezdése előtt ügyeletes
tanárok vigyáznak. Ők felelősek azért, hogy a
tanulók felszabadultan, ugyanakkor egymás
épségére vigyázva töltsék el a
szünetet, és hogy a szünet végén a
tanórát az osztályok rendben megkezdhessék.
A tanári ügyeletesek neve az aulában lévő
táblán minden nap fél 8-tól 12 óra
35 percig látható. A tanulók kötelesek az
ügyeletes nevelőt figyelmeztetni arra, ha valamilyen
rendellenességet, rendkívüli eseményt, vagy
balesetet észlelnek. Az ügyeletes nevelő
utasításait minden tanulónak be kell tartani,
amennyiben nem így történik,
fegyelemsértésnek minősül. A szünetben a
tanulók az udvaron nem tartózkodhatnak olyan
területen, ahol az ügyeletes nevelő
látóköréből kikerülnek.
Tilos, mert balesetveszélyes a szünetben az iskola
épületén belül rohangálni. Tilos
hangoskodni, egymáshoz durván szólni,
egymást sértegetni, verekedni, verekedést
provokálni, vagy más osztályok szekrényeit
kinyitni, más holmiját, felszerelési
tárgyát engedély nélkül
használni. A személyes holmi a magántulajdon
része, ahhoz másnak nincs köze. A tanulói WC,
mosdó olyan hely, ahol csak a legszükségesebb ideig
tartózkodj, ott ne csoportosulj, ne hangoskodj, dolgod
végeztével a lehető legrövidebb időn belül
hagyd el a helyiséget.
A
nevelői ügyelet helyszínei: alsó tagozatban az udvar és az alsós emeleti
forduló, felső tagozatban az aula és a felső tagozat emeleti része.
Vissza a lap tetejére
9. Az iskola dolgozóinak és
tanulóinak egymáshoz való viszonya, viselkedési normáik
Az
iskolában a nevelő-oktató munka úgy
történik, hogy az emberi méltóság nem
sérülhet. Ezt tiszteletben kell tartani minden
tanárnak, tanulónak és minden iskolai
dolgozónak, s ez igaz kell legyen a gyerek-tanár-
gyerek-felnőtt, gyerek-gyerek és a felnőtt-felnőtt viszonylatban
is.
A
tanulónak nincs joga zavarni a tanárt a tanórai
munkában. A tanítási óra felelős vezetője
és ott a közös munka szervezője az órát
tartó nevelő. A tanítási órán a
tanuló véleményt nyilváníthat, de
ennek módját és idejét a tanár
határozza meg. A tanuló csak a tanár által
elfogadottnak minősített jelzés alapján
szólalhat fel. Aki ezt megszegi, fegyelemsértést
követ el. Ugyancsak fegyelemsértés a
tanórán történő levelezés is.
A
tanár nem küldheti ki a tanulót az iskolai
óráról. A tanuló saját
kérésére is csak a legindokoltabb esetben
hagyhatja el a tanórát. Ezt a kérést a
tanár saját belátása és
felelőssége szerint bírálja el, de a
felelősséget a tanulóért a tanóra minden
percében tovább viseli.
Az
iskolába minden tanuló és dolgozó
úgy jöjjön, hogy öltözékével
feltűnést ne keltsen, a közszemérmet ne
sértse. Kerülni kell a veszélyeket rejtő
ékszerek viselését.
Vissza a lap tetejére
10. A tanulók mulasztásának
igazolása
A
tanuló hiányzását a tanítási
órákról, valamint a tanórán
kívüli foglalkozásokról igazolni kell.
A
szülő egy tanév folyamán gyermekének
három nap hiányzását igazolhatja. Ez
alól mentesítést – indokolt esetben –
az iskola igazgatója adhat.
A
tanuló a szülő előzetes engedélykérése nélkül csak indokolt esetben maradhat
távol az iskolától. A szülő ilyen esetben is köteles a lehető leghamarabb
bejelenteni a mulasztás okát az osztályfőnöknek.
A
mulasztó tanuló iskolába jövetelének
első napján, de legkésőbb öt tanítási
napon belül
három
napon belüli mulasztás esetén szülői
három
napon túli mulasztás esetén pedig orvosi, vagy egyéb hivatalos igazolással
igazolhatja mulasztását. Mulasztás esetén az igazolást az osztályfőnöknek
kell bemutatni.
A
tanuló órái igazolatlannak minősülnek, ha az
előírt határidő alatt nem igazolja
távolmaradását. Az igazolatlan órák
számát az osztályfőnök
–belátása szerinti időközönként -
írásban közli a tanuló
szülőjével. Több igazolatlan óra esetén
az osztályfőnök írásban
értesíti a szülőt. Amennyiben a későbbiek
folyamán is igazolatlanul mulaszt a tanuló, az
osztályfőnök jelzésére az iskola a
családsegítő központ
véleményével megerősítve a
községi jegyző által büntetés
kiszabását kezdeményezi.
Az
eseti tanulói késéseket szóban kell
igazolni az osztályfőnök előtt a legközelebbi
osztályfőnöki órán. A késő
tanuló bemehet a tanórára, de a tanár a
napló megjegyzés rovatába bejegyzi, hogy
hány percet hiányzott az óráról a
tanuló. Az így bejegyzésre kerülő percek
összeadódnak, s az így kapott tanórák
igazolása, vagy igazolatlannak minősítése az
osztályfőnök feladata. Aki többször késik
a tanóráról, és ennek okát –
tanári kérésre - nem tudja írásos
szülői igazolással bizonyítani, az
fegyelemsértésnek minősül, és erről a
szülőt, további igazolatlan késés
esetén a családsegítő szolgálatot
értesíteni kell.
Vissza a lap tetejére
11. Tanórán kívüli
foglalkozások
Az
iskola a tanulók számára – a tanórai
foglalkozások mellett – az alábbi
tanórán kívüli foglalkozásokat
szervezi:
Napközi otthon
A
közoktatási törvény előírásainak
megfelelően, - ha a szülők igénylik – az
iskolában tanítási napokon a
délutáni időszakban az első-nyolcadik évfolyamon
napközi otthon működik.
Diákétkeztetés
A
napközi otthonba felvett tanulók napi háromszori
étkezésben (tízórai-ebéd-uzsonna)
részesülnek. A napközibe nem járó
tanulók számára - igény esetén
– az iskola ebédet biztosít. Az iskola
fenntartója által megállapított
térítési díjat minden hónapban előre
kell fizetni az iskolában kifüggesztett napokon
meghatározott időben és helyen. Ebédet a
tanév első hetében az kaphat, aki ezt az előző
tanév végén írásban
igényelte. Az iskola a hiányzó tanuló
étkezési díját a szülőnek csak akkor
tudja visszatéríteni, ha a szülő, vagy a
tanuló az étkezést a tárgynap
reggelén legkésőbb 8 óráig a
községi konyhán lemondja.
Tehetséggondozó, felzárkóztató és egyéni foglalkozások
Az
egyéni képességek minél jobb
kibontakozását, a tehetséges tanulók
gondozását, valamint a gyengék
felzárkóztatását az egyes
szaktárgyakhoz kapcsolódó tanórán
kívüli tehetséggondozó és
felzárkóztató foglalkozások segítik.
Iskolai sportkör
Az
iskolai sportkör tagja az iskola minden tanulója. Az
iskolai sportkör sportcsoportjainak foglalkozásai a
tanórai testnevelési órákkal együtt
biztosítják a rendszeres testmozgást, valamint a
tanulók felkészítését a
különféle sportágakban az iskolai és
iskolán kívüli sportversenyekre.
Szakkörök
A
különféle szakkörök működése a
tanulók egyéni képességeinek
fejlesztését szolgálja. A szakkörök
jellegüket tekintve lehetnek művésziek, technikaiak,
szaktárgyiak, de szerveződhetnek valamilyen
érdeklődési kör, vagy hobbi alapján is. A
szakkörök indításáról – a
felmerülő igények és az iskola lehetőségeinek
figyelembe vétele alapján – minden tanév
elején a nevelőtestület dönt. Szakkör
vezetését – az iskola igazgatójának
megbízása alapján – olyan felnőtt is
elláthatja, aki nem az iskola dolgozója.
Versenyek, vetélkedők, bemutatók
A
tehetséges tanulók
továbbfejlesztését segítik a
különféle (szaktárgyi, sport, művészeti
stb.) versenyek, vetélkedők, amelyeket az iskolában
évente rendszeresen szervezünk. A legtehetségesebb
tanulókat az iskolán kívüli versenyeken
való részvételre is
felkészítjük.
A
pénzdíjas tanulmányi versenyek díját
a tanuló fizeti. Kivéve, ha az országos versenyek
megyei fordulójára a tanuló az indulás
jogát az iskolai fordulóban nyújtott
teljesítményével megszerezte.
A
versenyeken, bemutatókon, vetélkedőkön a tanulók részvétele önkéntes,
illetve a szervező nevelő felkérése alapján történik.
A
községünkön kívüli, de az iskola
szervezésében történő rendezvényre az
útiköltséget az iskola fizeti.
Kirándulások
Az
iskola nevelői a nevelőmunka elősegítése és a
tanulói élmények biztosítása
céljából az osztályok számára
évente egy, vagy több alkalommal kirándulást
szerveznek. A kirándulások szervezésébe a
nevelők a szülőket bevonják. A tanulók
részvétele a kiránduláson
önkéntes, a felmerülő költségeket a
szülőknek kell fedezniük, amelybe a nevelő úti
–és szállásköltsége is
beletartozik.
A
kirándulás akkor minősül
osztálykirándulásnak, ha azon az osztály
tanulóinak legalább a fele részt vesz.
Tanítási idő alatt csak tanulmányi
kirándulás szervezhető. Tanítási időn
kívül bármelyik
osztályközösség, vagy tanulói csoport a
szülők beleegyezésével, csoportlétszám
megkötés nélkül bármely nevelővel
kirándulást szervezhet. Amennyiben a falunk
határát elhagyják, ezt a csoport felelős vezetője
jelenti az iskolavezetésnek.
Erdei
iskola
A
nevelési és a tantervi követelmények
teljesítését segítik a táborszerű
módon, az iskola falain kívül szervezett, több
napon keresztül tartó erdei iskolai foglalkozások,
amelyeken főleg egy-egy tantárgyi téma
feldolgozása történik. A tanulók
részvétele az erdei iskolai foglalkozásokon
önkéntes, a felmerülő költségeket a
szülőknek kell fedezniük.
Múzeumi, kiállítási, könyvtári
és művészeti előadáshoz kapcsolódó
foglalkozás
Egy-egy tantárgy néhány
témájának feldolgozását, a
követelmények teljesítését
segítik a különféle közművelődési
intézményekben, illetve a művészeti
előadásokon tett csoportos látogatások. A
tanuló részvétele ezeken a foglalkozásokon
– ha az tanítási időn kívül esik
és költségekkel jár –
önkéntes. A felmerülő költségeket a
szülőknek kell fedezniük.
Szabadidős foglalkozások
A
szabadidő hasznos és kultúrált
eltöltésére kívánja a
nevelőtestület a tanulókat azzal
felkészíteni, hogy a felmerülő igényekhez
és a szülők anyagi helyzetéhez igazodva
különféle szabadidős programokat szervez (pl.:
túrák, kirándulások, táborok,
színház – mozi –és
múzeumlátogatások, klubdélutánok,
táncos rendezvények stb.)
A
tanulók részvétele a szabadidős rendezvényeken önkéntes, a felmerülő
költségeket a szülőknek kell fedezniük.
Iskolai könyvtári órák
Az
iskolai könyvtár a községi
könyvtárral összevonva, a községi
könyvtár helyiségében működik. A
tanulók egyéni tanulását,
önképzését a tanítási időn
kívül, az iskolai csoportok foglalkozását
tanítási idő és a nyitvatartási idő alatt
segíti. A könyvtár szolgáltatásait
tanítási időn kívül csak a
könyvtárba beiratkozott tanulók vehetik
egyénileg igénybe. A beiratkozás minden
tanév elején egyénileg történik,
és egy tanévre szól.
Hit
-és vallásoktatás
Az
iskolában a területileg illetékes, bejegyzett
egyházak – az iskola nevelő és oktató
tevékenységétől függetlenül hit
–és vallásoktatást szervezhetnek. A hit
–és vallásoktatáson való
részvétel a tanulók számára
önkéntes.
A
délutáni tanórán kívüli
foglalkozásokat az iskola nevelői 14 óra és 18
óra között szervezik meg. Az ettől eltérő
időpontokról a szülőket előre értesíteni kell.
A
tanórán kívüli foglalkozásokra
való tanulói jelentkezés – a
felzárkóztató foglalkozások, valamint az
egyéni foglalkozások kivételével –
önkéntes. A tanórán kívüli
foglalkozásokra, valamint az egyéni
foglalkozásokra kötelezett tanulókat
képességeik, tanulmányi eredményeik
alapján a tanítók, szaktanárok jelölik
ki.
A
tanulók részvétele a
felzárkóztató foglalkozásokon, valamint az
egyéni foglalkozásokon kötelező, ez alól
felmentést csak a szülő írásbeli
kérelmére az iskola igazgatója adhat.
A
tanórán kívüli foglalkozásokról
való távolmaradást is igazolni kell. A
tanítási időn kívül szervezett
foglalkozásokról ismételten igazolatlanul
mulasztó tanuló az igazgató
engedélyével a foglalkozásról
kizárható.
A
tanórán kívüli foglalkozás
megkezdése előtt az aulában, vagy az udvaron kell
gyülekezni. A tanórán kívüli
foglalkozásra úgy indulj el, hogy csak
néhány percet kelljen a kezdésre
várakoznod.
A foglalkozás megkezdése előtt 5 perccel lép
életbe a nevelői felügyelet, és a foglalkozás
befejezéséig tart. A tanulók a foglalkozást
vezető nevelő engedélyével vonulnak a foglalkozás
helyére. Amennyiben a tanár a tanórán
kívüli foglalkozásra a kezdéstől
számított 10 percen belül nem érkezik meg, a
tanulóknak a legrövidebb úton azonnal el kell hagyni
az iskola területét.
Vissza a lap tetejére
12. Az iskola
létesítményeinek, eszközeinek egyéni vagy csoportos használata
A
tanulók igényei alapján az iskola
igazgatójával történt előzetes
megbeszélés után lehetőség van arra, hogy
az iskola létesítményeit, illetve eszközeit a
tanulók – tanári felügyelet mellett –
egyénileg, vagy csoportosan használják.
A
napközi otthonra vonatkozó szabályok
A
napközi otthonba a felvétel a szülő
kérésére történik, a tanévet
megelőző május végén a szülőknek
kiküldött jelentkezési lap
kitöltésével.
Indokolt esetben a szülő tanév közben is kérheti gyermeke felvételét.
Az
iskola a napközi otthonba minden hátrányos helyzetű, vagy felügyeletre
szoruló tanulót felvesz.
Amennyiben a napközibe jelentkező tanulók
létszáma meghaladná az engedélyezett
csoportlétszámot (24 fő/ csoport), a felvételi
kérelmek elbírálásánál előnyt
élveznek azok a tanulók, akiknek mindkét
szülője dolgozik, akik állami gondozottak, akik
nehéz szociális körülmények
között élnek.
A
napközis foglalkozások a délelőtti
tanítási órák végeztével
– a csoportba járó tanulók
órarendjéhez igazodva – kezdődnek és
alsó tagozatban 16 óráig, felső tagozatban 15
óra 30 percig tartanak. A napközis
foglalkozásról való hiányzást a
szülőnek igazolnia kell.
A
tanuló a napközis foglalkozásról csak a
szülő személyes, vagy írásbeli kérelme
alapján távozhat el. Rendkívüli esetben -
szülői kérés hiányában – a
tanuló eltávozására a csoportvezető
tanár engedélyt adhat.
A
napközis csoportokban a napközis csoportvezető nevelő által megbízott
tanulói felelősök működnek (tanulmányi felelős, tisztaságfelelős,
játékfelelős, napos)
Vissza a lap tetejére
13. A tanulók jutalmazása
Azt a
tanulót, aki képességeihez mérten
példamutató magatartást tanúsít,
vagy
folyamatosan kiemelkedő szorgalmat, érdeklődést mutat,
vagy
az osztály, illetve az iskola érdekében hasznos közösségi munkát végez,
vagy
nevelőinek folyamatosan segítő, lelkes partnere,
vagy
az iskolai, illetve az iskolán kívüli tanulmányi, sport, kulturális,
természetvédelmi stb. versenyeken, vetélkedőkön, vagy előadásokon,
bemutatókon vesz részt,
vagy
hetesi megbízatását lelkiismeretesen és eredményesen látja el,
vagy
bármely más módon hozzájárul
osztályközössége, vagy az iskola jó
hírnevének megőrzéséhez és
növeléséhez,
az
osztályfőnök a naplóba bejegyzett piros ponttal jutalmazza.
A
tanév végén az osztályonként legtöbb piros ponttal rendelkező tanulókat az
iskola - a fenntartó önkormányzat jóváhagyásával - nyári ingyenes
strandbelépővel jutalmazza.
Az
iskolában – tanév közben –
elismerésként a következő dicséretek
adhatók:
szaktanári dicséret
napközis nevelői dicséret
osztályfőnöki dicséret
igazgatói dicséret
nevelőtestületi dicséret
A
fenti tanévközi dicséreteket az üzenőfüzet által a tanuló szüleinek
tudomására hozzuk.
Az
egész évben példamutató magatartást
tanúsító, kiemelkedő tanulmányi és
közösségi munkát végzett
tanulókat a tanév végén
szaktárgyi teljesítményéért
példamutató magatartásáért
kiemelkedő szorgalmáért
dicséretben részesíthetők. A dicséretet a
tanuló bizonyítványába be kell jegyezni.
Az
a nyolcadikos tanuló, aki nyolc éven át kitűnő
tanulmányi eredményt ért el,
osztályfőnöke javaslatára, a nevelő
közösség jóváhagyása mellett
oklevelet és könyvjutalmat kap, amelyet a
tanévzáró –és ballagási
ünnepségen az iskola közössége előtt vehet
át. A nyolc éven át kiváló
tanulmányi és közösségi munkát,
példamutató magatartást
tanúsító diákjaink arcképét
az iskola aulájában elhelyezett
„BÜSZKESÉGEINK” táblán
megőrizzük. Erre a táblára az
osztályfőnök javaslata alapján nevelőtestületi
döntéssel lehet felkerülni.
A
többi tanuló kiváló tanulmányi
teljesítményét tanév végén
könyvjutalommal, vagy oklevéllel ismerjük el, amelyet
a fölső tagozatos tanulóknak a
tanévzárón az igazgató, az alsó
tagozatos tanulóknak az osztálytanító ad
át.
Az
iskolai szintű versenyek első három helyezettje oklevelet kap, és eredményét
a helyi sajtóban közzé tesszük.
Az
iskolán kívüli versenyeken,
vetélkedőkön, illetve előadásokon,
bemutatókon eredményesen szereplő tanulók
igazgatói dicséretben részesülnek és
nevüket a helyi sajtóban és az iskola internetes
honlapján közzé tesszük.
A
kiemelkedő eredménnyel végzett együttes
munkát, az egységes helytállást
tanúsító tanulói
közösséget csoportos dicséretben lehet
részesíteni.
A
dicséretet írásba kell foglalni, és azt a szülő tudomására kell hozni.
Vissza a lap tetejére
14. A tanulóval szembeni
fegyelmező intézkedések
Azt a
tanulót, aki
Tanulmányi kötelezettségeit folyamatosan nem teljesíti,
vagy
az iskolai Házirend előírásait megszegi,
vagy
többször igazolatlanul mulaszt,
büntetésben lehet részesíteni.
Az
iskolai büntetések formái:
szaktanári, vagy osztályfőnöki szóbeli figyelmeztetés az osztály előtt
„büntetőstrigula”
(bejegyzés az osztálynaplóba)
5
„strigula” után osztályfőnöki intő
10
„strigula” után osztályfőnöki megrovás
15
„strigula” után igazgatói intő
20
„strigula” után igazgatói megrovás – fegyelmi tárgyalás -
Az
iskolai büntetések kiszabásánál a
fokozatosság elve érvényesül, amelytől
indokolt esetben a vétség súlyától
függően el lehet térni.
A
tanuló súlyos kötelességszegése
esetén a büntetési fokozatok
betartásától el kell tekinteni, s a tanulót
azonnal legalább „osztályfőnöki
megrovás” büntetésben kell
részesíteni. Súlyos
kötelességszegésnek minősülnek az alábbi
esetek:
az
agresszió, a másik tanuló megverése, bántalmazása,
az
ismétlődő erőszakkal való fenyegetés, a kisebb és gyengébb tanuló elleni
lelki terror
másoknak veszélyt, sérülést okozni
képes tárgyak, az egészségre
ártalmas szerek (dohány, szeszesital, drog)
iskolába hozatala, ezek fogyasztása
a
szándékos károkozás
az
iskola nevelői és alkalmazottai emberi méltóságának megsértése
ezen
túl mindazon cselekmények, amelyek a büntető törvénykönyv alapján
bűncselekménynek minősülnek.
A
tanuló súlyos kötelességszegése
esetén a tanulóval szemben a magasabb
jogszabályokban előírtak szerint fegyelmi
eljárás is indítható. A fegyelmi
eljárás megindításáról az
iskola igazgatója, vagy a nevelőtestület dönt.
A
büntetést írásba kell foglalni, és azt a szülő tudomására kell hozni.
A
tanuló gondatlan, vagy szándékos
károkozása esetén a tanuló szülője a
magasabb jogszabályokban előírt módon és
mértékben kártérítésre
kötelezhető. A kártérítés pontos
mértékét a körülmények figyelembe
vételével az iskola igazgatója határozza
meg.
Azt
a tanulót, aki 15 strigulát szerzett, vagy aki
különösen súlyosnak ítélt
fegyelemsértést követ el, az iskola
igazgatója (az osztályfőnökkel
egyetértésben) eltilthatja az iskola
rendezvényeinek látogatásától
és az iskola által szervezett kiránduláson
való részvételtől.
Vissza a lap tetejére
15. Az iskolai tanuláshoz
nem szükséges dolgok behozatala az iskolába
A
tanulók az iskolába a tanuláshoz
szükséges eszközökön, felszerelésen
túl más dolgot, tárgyat, eszközt csak abban
az esetben hozhatnak magukkal, ha azt előre valamelyik nevelővel
megbeszélik. Amennyiben ezt elmulasztották, a
tanítás kezdetén az órát
tartó nevelőnek ezt bejelentik. Az órát
tartó nevelő utasítására a
tanuláshoz nem szükséges dolgot a tanulók
kötelesek leadni megőrzésre az iskolai portán.
Nagyobb értékű tárgyat (ékszert,
mobiltelefont, értékes órát stb.) valamint
nagyobb összegű pénzt a tanulók az iskolába
nem hozhatnak. Ha szülői engedéllyel,
rendkívüli esetben mégis hoznak ilyen
tárgyat, akkor ezt, vagy ezeket az iskolába
érkezéskor leadják megőrzésre az
iskolatitkári irodában. Megőrzésre le nem adott
értékekért, pénzért,
ruhaneműért felelősséget nem vállal az iskola.
Amennyiben a tanuló előzetes engedély vagy
bejelentés nélkül hoz az iskolába
tanuláshoz nem szükséges dolgot, és ez a
tanítási idő alatt kiderül, a tanuló
köteles a bejelentés és engedély
nélkül behozott tárgyat a nevelőnek
megőrzésre leadni a tanítás végéig.
Első alkalommal az engedély vagy a bejelentés
nélkül az iskolába behozott dolgot a tanuló a
tanítási nap végén visszakapja, a
további esetekben azonban ezeket a dolgokat az iskola csak a
szülőnek adja át.
A
tanulók az iskolába érkezhetnek
kerékpárral. Ehhez nem kell iskolai, csak szülői
engedélyt beszerezni. A kerékpárt az iskola
területén csak tolni szabad, és az udvar
kijelölt részén a
kerékpártárolóban kell tartani. A
kerékpárok épségéért,
megőrzéséért felelősséget az iskola nem tud
vállalni.
A
tanuló által az iskolában létrehozott alkotások, tárgyak, írások,
tárgyiasult szellemi termékek az iskola tulajdonát képezik. Az iskola
ezekről a tárgyakról a tanuló, vagy a szülő kérésére lemondhat.
Vissza a lap tetejére
16. A továbbtanulás
segítése
Az
iskola munkájával segíti, előkészíti
a tanuló továbbtanulását. A
továbbtanulás irányaira az iskola a
tanulónak és a szülőnek szóbeli javaslatot
tesz. A döntés a szülőé. A
továbbtanulásra való
felkészítés folyamatában a
koordinátor az iskola pályaválasztási
felelőse. A közvetlen felelős irányítók az
osztályfőnökök, a közvetett
irányítók, segítők a szaktanárok. Az
iskola a továbbtanulók esélyeinek
növelése érdekében a nyolcadik
évfolyamban az írásbeli felvételire
felkészítő foglalkozásokat szervez.
A
pályaválasztási felelős a szülők
részére pályaválasztási szülői
értekezletet hív össze minden tanév
októberében, ahol a pályaválasztás,
iskolaválasztás és a felvételi
jelentkezési eljárás szabályait ismerteti.
Ezen kívül gondoskodik az iskola a szükséges
ismertetők, tájékoztatók
beszerzéséről, összegyűjtéséről
és közszemlére tételéről, amelyet a
pályaválasztási faliújságon helyez
el.
Vissza a lap tetejére
17.
A szociális támogatás
megállapításának és
felosztásának elvei, a nem alanyi jogon
járó tankönyvtámogatás elve és
elosztásának rendje
Amennyiben az iskola költségvetésében
szociális támogatás céljára
elkülönített összeg áll
rendelkezésre, a szociális támogatás
összegének szétosztására az
osztályfőnök tesz javaslatot. A döntést a
gyermek –és ifjúságvédelmi felelős
véleményének meghallgatása után az
iskola vezetése hozza meg.
Az
állami tankönyvtámogatás
25%-ából vásárol az iskola tartós
tankönyvet a tanulók részére. A
fennmaradó 75%-ot pedig a normatív kedvezményre
nem jogosult tanulók között a teljes
tankönyvcsomagok árának arányában
osztjuk el.
A
normatív kedvezményt akkor tudjuk a jogosult
tanulóknak biztosítani, ha az erre vonatkozó
igényüket és a kedvezményre való
jogosultságot igazoló iratot minden év november
15-ig az iskolában beadják, illetve bemutatják,
vagy a feltételeikben bekövetkezett esetleges
változás esetén erről 15 napon belül
értesítik az iskolát.
A
normatív kedvezményt akkor kapja meg a tanuló, ha a feltételek a tanév
elején is fennállnak.
Vissza a lap tetejére
18.
A tanuló tantárgyválasztásával,
annak módosításával kapcsolatos
eljárások
A
tanulót megilleti a tantárgyválasztás
és a pedagógusválasztás joga, de ha a
kérése eltér a nevelőtestületi
véleménytől, akkor ezekben a kérdésekben a
nevelőtestület döntése a mérvadó, s az
igazgató a nevelőtestület döntését
hagyja jóvá.
A
tanulók nagyobb csoportja és nagyobb közössége
A
szülői szervezet törvényben biztosított
jogainak gyakorlásával kapcsolatosan a tanulók
nagyobb csoportját érintő kérdés az,
amelyik legalább egy, ugyanabba az évfolyamba
járó tanulók egész
közösségét érinti.
A
diákönkormányzat kötelező
véleményezési joga szempontjából a
tanulók nagyobb közösségének
legalább az egyik iskolai tagozat fele plusz egy fő minősül.
Vissza a lap tetejére
19. A házirend
elfogadásának és módosításának szabályai
A
Házirend tervezetét a nevelők, a tanulók és a szülők javaslatainak
figyelembe vételével az iskola igazgatója készíti el.
Az
iskola Házirendjét megvitatják a nevelők
közösségei, és véleményüket
eljuttatják az igazgatóhoz.
A
Házirend tervezetét megvitatja a diákönkormányzat, a véleményéről
tájékoztatja az igazgatót.
A
Házirend tervezetéről az iskola igazgatója beszerzi a szülői szervezet
véleményét.
Az
összegyűjtött vélemények alapján az
igazgató elkészíti a Házirend
végleges tervezetét. A Házirend elfogadása
előtt az iskola igazgatója beszerzi a
diákönkormányzat és a szülői szervezet
egyetértését.
A
Házirendet ezután a nevelőtestület fogadja el nevelőtestületi értekezleten.
A
nevelőtestület által elfogadott Házirendet az igazgató jóváhagyásra
beterjeszti a községi önkormányzatnak.
Az
önkormányzat hivatalos gyűlésén hagyja
jóvá a Házirendet, amely ezután lép
hatályba.
Az
érvényben lévő Házirend
módosítását – bármely nevelő,
szülő vagy tanuló javaslatára, ha azzal
egyetért – kezdeményezheti az iskola
igazgatója, a nevelőtestület, a szülői
választmány, a diákönkormányzat.
A
Házirend módosítását az első-hetedik
pontban leírt módon kell végrehajtani.
Vissza a lap tetejére
20. Záró rendelkezések
1. Ez
a Házirend 2005. …………hó ….napján
- az
iskola fenntartójának jóváhagyásával- lépett hatályba.
2. A
Házirendbe foglalt rendelkezések minden pontjával egyetértett az iskola
szülői választmánya és az iskolai diákönkormányzat.
Tápiógyörgyén, 2005. fe
Nagy
Zoltán igazgató
Vissza a lap tetejére
|